Programok
„Egy fotós dilemmája” avagy „Első benyomás nincs másodszor!”
Időpont: 2011 Június 14, 18:00
Helyszín: A Magyar Köztársaság Stockholmi Nagykövetsége, Dag Hammarskjölds väg 10
Bárány Tibor előadása a Peregrinus Klubban
Vendégünk Bárány Tibor fényképész, előadása során saját fotóiból mutat ízelítőt.
Munkájának három jelmondata: közvetíteni (mediate), szépíteni (embellish), és halhatatlanná tenni (immortalize). Saját elmondásával sikerének titka: „Van, amikor Carpe Momentum is elég a halhatatlansághoz, de egy egyedi képhez időzítés, szerencse és fantázia is kell! No meg egy NIKON.”
Bárány Tibor Kolozsváron született 1955-ben. Az akkori 11-es számú piarista középiskolát végezte el, majd szerszámkészítő, vésnök lett. A Bukaresttől délre fekvő Mihai Bravu-n töltötte a katonaságot, ahol kitűnő rajztehetségének köszönhetően a térképészeten dolgozott. 21 hónap szolgálat után, 1976. novemberében szerelt le.
1977-ben ideiglenesen Izraelbe költözött, majd 1979-ben Stockholmban telepedett le. A 80-as évek elején az IHM Business School első külföldi diákja volt, mellette üzletkötőként és még mint coupier is dolgozott. 1986-ban indította be első vállalkozását Hot Photo néven, az AGFÁ-val közösen Kistában.
Főleg autodidakta módon multimédia producerré képezte magát. 1997-98 között Ungváry Tamás svédországi magyar zeneszerző kutatócsoportjában dolgozott a KTH-n, majd az IPIX Interactive fényképvállalathoz került. Az ezredforduló környékén, az IT válság alatt lett hivatásos fotós, mára már nemzetközi hírnévre tett szert.
Bárány Tibor legfrissebb munkájának egy része megtekinthető a honlapján: http://www.TIBORFOTO.com/
