Programok

Zenés megemlékezés Liszt Ferencről

Időpont: 2011 Október 25, 18:00
Helyszín: A Magyar Köztársaság Stockholmi Nagykövetségén, Dag Hammarskjölds väg 10, 115 27 Stockholm

Zenés megemlékezés Liszt Ferencről Mokos Imrével zeneszerzőnk születésének 200. évfordulója alkalmából. Figyelem, az eredeti időpont megváltozott, az előadásra egy héttel később, 25.-én kerül sor.

Mokos Imre zongorista, orgonista, és karnagy 1940-ben született Nagyváradon, és ott is érettségizett az akkori Szent László Gimnáziumban. A kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán zongoraművész- és zongoratanári diplomát szerzett, majd huszonöt évig ott tanított, koncertezett, valamint elvégezte a karmesteri szakot is. Svédországba 1987-ben került családjával. Három évig a Stockholmi Operettegyüttes zenei vezetője (kapellmästare) volt, majd a Sköndal Intézet egyházzenei szakát elvégezve, nyugdíjazásáig a Svéd Egyház szolgálatában állt. Felesége Mokos (szül. Muzsnáki) Magdolna csellista, tanár, könyvtáros, fiuk Mokos Ádám jogász és zongorista, lányuk Mokos Imola esemény-, tárlat- és előadás szervező és csellista.